KézenFogva Ballagunk Beszámoló 2023

Szeretnénk idén is megköszönni minden támogatónknak, hogy egy világjárványt követően, a háború és egyéb nehézségek ellenére is kiálltak a kezdeményezésünk mellett, és 2023 májusában ismét elindíthattuk a KézenFogva Ballagunk programunkat, amelynek célja, hogy olyan fiatalokat támogassunk, akiknek a továbbtanuláshoz, munkába álláshoz speciális segítségre van szükségük. Továbbá külön szeretnénk megköszönni a résztvevő iskolák tanárainak, osztályfőnökeinek, és a vezetőknek az elhivatottságukat, az odaadó, gondoskodó, erőn felüli munkájukat, amellyel a gyermekeinket elindítják a “nagyvilágba”.

A 2022/2023-as tanévben – az Ön és a diákok önzetlen segítségével
összesen 1.882.000 Ft gyűlt össze

 

 

 

A ballagó diákokon keresztül a családoktól azt kértük, hogy ajándékozzanak kisebb virágcsokrot ballagó gyermeküknek, rokonaiknak, ismerőseiknek és a meg nem vásárolt 1-2 szál virág árával támogassák a KézenFogva Alapítványon keresztül, azokat a fogyatékos fiatalokat, akik tanulásához, vagy munkába állásához speciális képzésekre van szükségük.

Örömmel jelzünk vissza, hogy az összegyűjtött adományokból ismét sikereket értünk el, idén 4 speciális igényű fiatal munka-erőpiaci helyzetén sikerült javítanunk. Akik számára képesség- és igényfelmérést, csoportos és egyéni fejlesztést, 80 órás munkára felkészítő programot biztosítottunk.

A fiatalok az egyik nagyáruházlánc boltjában töltöttek 4 héten át, heti 4 napban, napi 5 órát. Minden nap szituációs gyakorlatokkal vették át a munkavégzéshez szükséges témaköröket, például munkavállalói jogok és kötelezettségek, állásinterjú, konfliktuskezelés. Ezt követően “éles bevetésen vettek részt”, ugyanis kimentek a munkahelyszínre, és a képző szakember felügyeletével, ügyesen végezték a tényleges munkafolyamatokat, mint árurendezés, árellenőrzés, göngyölegkezelés.

A csapat az ott töltött 4 hét alatt annyira hasznosnak bizonyult, hogy közülük 2 fő, rögtön a program után ajánlatot kapott. Egy hét múlva már az áruházlánc két külön boltjában dolgoztak, mint áruházi kisegítő munkatárs! Nagyon szépen helytállnak a mai napig!
Mind a résztvevők, mind a hozzátartozóik rendkívül sokra értékelik a program során kapott tapasztalatot és lehetőséget, ami az önök támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg, köszönjük!

Továbbá reméljük, hogy a támogatásokkal jövőre is folytathatjuk ezt a hiánypótló feladatot!

A munkára felkészítő program 3 in 1 szolgáltatás mert:
Jó a munkáltatónak:
● a program idejére ingyen munkaerőt kapnak, akik közül kikerülhetnek a jövőbeli kollégák
● intenzív és frontális érzékenyítésben részesülnek a meglévő kollégáik is

Jó az ügyfélnek:
● gyakorlatot szerez a munka világában, de védett körülmények között

Jó a szakembernek:
● A legbiztosabb munkaképesség-felmérő módszer: valós munkahelyi körülmények között tudjuk megfigyelni az álláskereső készségeit, képességeit.

A fogyatékos fiatalok és családjaik nevében is köszönjük eddigi segítségüket!

Kedves Barátaink, Támogatóink!

A 2023/2024-es tanévben ismét szeretnénk meghirdetni ezt a kezdeményezést. Kérjük, segítsen abban, hogy ha ismer olyan iskolát, tanárt, diákot, aki szívesen csatlakozna a #KézenFogvaBallagunk programhoz jelezze nekünk, hogy megkereshessük őket.
Jelzését a kezenfogvaballagunk (kukac) kezenfogva (pont) hu címre várjuk!

Köszönjük minden eddigi és ezutáni segítségét, az Alapítvány és a fogyatékos fiatalok nevében:

Pordán Ákos
ügyvezető igazgató

Beszámoló a 2022-es évről.
Beszámoló a 2019-es évről.
Beszámoló a 2018-as évről.
Beszámoló a 2017-es évről.
Beszámoló a 2016-os évről.

Köszönjük az eddigi adományokat!

forint