Ballagásunkra nem kérünk virágáradatot, csak egy kis figyelmességet.Segítsétek fogyatékos kortársainkat néhány szál virág árával!
#kezenfogvaballagunk

A Berzsenyi Dániel Gimnázium diákjainak üzenete
„Május 5-én elballagunk, búcsút veszünk a középiskolánktól. Sokan közületek eljönnek majd, mások távolból szorítanak értünk. Talán valami apró gesztussal, virággal is készültök a számunkra. Az esemény azonban nem a kezünkbe kapott csokrok számától lesz emlékezetes. Arra kérünk mindenkit, hogy a ballagásunkra szánt ajándék árát vagy annak egy részét inkább jótékony célra ajánljátok fel.
Kérjük, adományozzátok a KézenFogva Alapítvány számára. Támogassatok ezzel fogyatékos embereket!
A ballagás az egyik legfontosabb lépés a felnőtté válásunk felé. Felelős, szolidáris felnőttként szeretnénk élni. Köszönjük, hogy támogattok ebben a célunkban.”
Ballagóink

Ajtay András

Borossa Laura

Csákány Zsófi

Czeglédi Zsombor

Fazekas Arnold

Formanek Kata

Gugi Anna

Hollós Kata

Juhász Szabolcs

Kisszabó Dóra

Kovács Krisztián Iván

Liptay Miklós

Mikes Zoltán

Molnár Dorottya Hanga

Mrva Sarolta

Novák Réka

Nyári Tamás

Palotai Petra

Rékasi Bálint

Roper Hannah

Siemelink Johanna

Strbik Fruzsina

Szalona Réka

Szécsényi Fruzsi

Szilágyi Bendegúz

Szita Réka

Szmutka Cintia

Tamás Boglárka

Trinh Phương Nga

Varga Bence

Varga Zsuzsi

Vincze Virág

Werlein Anna
Akik eddig támogattak
Rigó-Nagy Ildikó
Mátravölgyi Nikolett
Kis támogatásom jó szívvel adom!
Hollós János
Nádasdyné dr. Tóth Zsuzsa
Vargáné Egry Enikő
Dinda Katalin
Czutor Tünde Katalin
Benedek Béla
Gaudeamus
Csepregi István
Kalamár Márta
Kedves Ballagók! Ha így indul a felnőtté válásotok, az mindenképpen bizakodásra okot adó. :) Szívből kívánom, hogy teljesüljenek az álmaitok!
Schmidt Bernadett
<3
Makk Attila
Veszeli Gertrúd
Gratulálok, hogy a kezdeményezés mellé álltatok. Ez "Berzsenyis" tett volt!
Rózsa Andrea
Fülöp Dénesné
Palincza Richárd
Lipták család
Nemes gesztus!
Az erő legyen veletek!
dr. Szécsényiné dr. Bécsi Orsolya
Valahovicz Tibor
Remek kezdeményezés! Sok sikert!
Mants Marianna
Dr Kun Gábor
Mants Marianna
Schubert Gyula
Vuity Veszna
Kovács Zsuzsanna
Az iskola jeles tanulója ajánlására, tisztelet érte
Palotai Péter
Palotai Pálné Fischer Márta
Novákné Cseszregi Henriett
Dely Szilvia
Vágujhelyi Gergely
Nagyon jó érzés látni a Berzsenyit egy ilyen előremutató kezdeményes tagjaként!
Mandzsu Zoltán
Péter Pálné Puber Gabriella
Gratulálok az iskolának, és a ballagóknak sikeres érettségit kívánunk! :)
Müllerné Ludányi Henriette
Olikám! Sok sikert a továbbtanulásban és az elkövetekező életszakaszodban!
Szeretettel: Netti, Imi, Bennó
Péter Pálné Puber Gabriella
Gratulálok az iskolának, és a ballagóknak sikeres érettségit kívánunk! :)
Pintér Georgina & Fitos Tamás
Szuperek vagytok, hogy beálltatok a kezdeményezés mellé:) Nagyon gratulálunk!
Breitner Tamás
Kúti Zsolt
Pocsai Katalin
SIKUTA SZILVIA
Kovács Krisztián Iván
Jenei József
Kocsord Ágnes
Gábriel Béláné
Nagyon szép gesztus tőletek! Gratulálok szüleiteknek és tanáraitoknak,hogy ilyen értékes embereket neveltek! Nagyon boldog,és sikeres éveket kivánok nektek a felnőtt életben!
Somogyi Gergo Matyas
Kotormán István
Szeretettel gratulálunk ballagásod alkalmából, és sok sikert, boldogságot kívánunk a jövődhöz!!! :-) Kotormán család
Kotormán Erika
Kocsis Vilmosné
Jobb adni, mint kapni, - de elfogadni is tudni kell.
Sikuta Gergely
Bojtor Anikó
Tiszteletem és csodálatom, hogy ilyen nemes kezdeményezéshez csatlakoztál:)
Campeanu Adina
Pásztor Tibor
Frits Mártonné
Nagyon szép kezdeményezés, csak gratulálni lehet Nektek!
Juhász Gyuláné
A fiam is itt érettségizett. Az iskola és diákjai kölcsönösen büszkék lehetnek egymásra. Köszönöm a kezdeményezést,sok boldogságot a ballagóknak.
Memhölczer János
Tóth Monika
Az ember mindig tud segíteni azoknak, akiket szeret, csupán azzal, hogy nagyon erősen, egész lényével szereti őket.
(Consuelo de Saint-Exupéry)
Tóth Monika
Emlékezz mindenre, aminek örültél, ami jó volt, emlékezz arra, amit érted tettek, a nehéz órákra, amelyek szerencsésen elmúltak, és azokra, akik segítettek abban, hogy elmúljanak.
Erben Péter
Vági Péter
Annaházi Veronika
Sikeres továbbtanulást!
Borossa Péter
A gyerek álma a szülő álma is egyben. Szóval váltsd értünk valóra! Mi arról a világról álmodunk, ahol a te álmaid válnak valóra.
Fábián Attila
Hajrá Fruzsi!